Van úgy, hogy csapdába esel. Olyanba, melyből – úgy érzed – nincs kiút. Nincs mód rá, hogy kijuss. Egy ideig kapálózol, mindent megpróbálsz megtenni a szabadulásodért. De mindig falakba ütközöl és visszaesel a földre. S egy idő után már nincs erőd újra megpróbálni. Ilyenkor legszívesebben eltűnnél. Megsemmisülnél. Hogy ne kelljen érezned saját kudarcod, reményvesztettséged, fájdalmad. Egyáltalán semmit. Hogy megbénultál. Lefagytál. Hogy szinte meghaltál.
Azt érzed, egyedül vagy. Hogy senki nincs, aki értené, mit érzel. Aki segíteni tudna. Fázol, éhezel és árva vagy. Csak rólad feledkezett meg az Isten, ha van egyáltalán.
Sajnálod magad, ha már más nem teszi.
Lassan, nagy sokára ismered csak fel, hogy ez nem mehet így tovább. Hogy fel kell tudni állni és tovább kell tudni menni. Még ha eleinte csak kúszni-mászni vagy is képes. De el kell kezdeni mozdulni! Akármerre, csak el a nulláról!
Mondják, ha az első lépést megtettük a változás felé, már könnyebb lesz. Csakhogy eljutni az első lépésig: az az igazán nehéz. Mert nem bízol magadban eléggé. Nem hiszel a képességeidben, a meglátásaidban. Semmiről sem hiszed már el, hogy meg tudod csinálni – jól. Máshogy viszont tudod, hogy nem érdemes.
Bajban van az ember, ha igazi akar maradni. Ez a világ nem neki kedvez. Nem kelendő árucikk ma az őszinteség, sem a hitelesség. „Másra van igény”!
Csakhogy vannak még egy páran, akik csak így tudnak és akarnak élni. Mert úgy érzik, számukra csak így van értelme az egésznek.
S épp ez a gondolat, ez a meggyőződés az egyetlen, ami a legsötétebb pillanatainkban, legelhagyatottabb óráinkban, legelkeserítőbb hónapjainkban, legválságosabb éveinkben is világosan szilárd marad bennünk: hogy ha folytatom az életemet, valóban a sajátomat akarom folytatni. Nem árulom el a legbensőbb valómat. Mert az sosem tűnik el belőlem! Ő az egyetlen, aki életem végéig bizonyosan velem marad. Még ha néha el is tűnnék, ő akkor is velem marad…
2010. június 7., hétfő
2010. május 16., vasárnap
"Így buliztok ti" - Keszthelyi egyetemisták randa(vanda)lizmusa
Május 12.-ről 13.-ra virradó éjszaka sajnos nem először kellett tapasztalnunk a felháborító tényt, miszerint némely egyetemista a szokásos szerdai buli után/közben/előtt (?) a keszthelyi Széchenyi utcán részegen, hangosan hőbörögve és énekelve parkoló autót rugdosott, valamint annak visszapillantó tükrét ráncigálta. Pechükre ennek legutóbb szem-és fültanúi is voltunk...
Hajnali fél egy felé öblös, hangos férfihangok hallatszottak az utcáról a csukott ablakunkon át. Nem ez volt az első eset, hogy fiatalok által okozott hangzavarra ébredtem: tizenöt éve lakom itt, ahol több pedagógus is, így tudom és megszoktam már, hogy az egyetem épületének egyik utcájában gyakran megesik ez velem - főleg ilyenkor, tavasz végén. Nem zavarnak a szerenádozók, a (bolond)ballagók, a sárgulók, de még a szimpla alkoholmámorban éneklők sem. (Előbbieket kifejezetten kedvelem hallgatni, jólesik közben nosztalgiázni...)
Az viszont kifejezetten irritál, amikor arra riadok fel, hogy néhány, magát nagymenőnek tartó úgynevezett bulizó egyetemista azt üvölti-énekli az utcánkban való végigvonulása közben, hogy "Ha lenne nálam golyó, nem sajnálnám a cigányra!", s ezt a "szelid erőszakot" levezetendő, autókat rugdosnak és ütögetnek, ami miatt apámnak ki kell kiabálnia az ablakon, hogy ezt azonnal fejezzék be! S mire leér a tett színhelyére, ők eliszkolnak, az egyetem portása pedig csak annyit közöl, hogy neki csupán a felsőoktatási intézmény udvarának kerítéséig van hatásköre, az utca közterület. S miután apám feljön, pár perccel később meg azt kell látnia, hogy egy másik "érett egyetemista" a visszapillantótükrünket rángatja. És mire megint lemegy, természetesen ez a gyáva nyúlbéla is eltűnik! A bulit szervező férfi pedig, aki már szintén az utcán állt, s látnia kellett, mi történt, azzal próbál védekezni, hogy "Megértem uram, ha a hangoskodás zavarja Önt."
Miért olyan nehéz felfogni, hogy nem azzal van a bajunk, ha a fiatalok jól érzik magukat? Mi tiszteletben tartjuk az ő "lazulásukat". De nem tudnák mindezt úgy tenni, hogy közben ne rongálják más tulajdonát? Hogy ne a parkoló autókra üljenek fel, azokon nyomják el a csikket, illetve azokba rúgjanak bele, azokat karcolják meg és azokról feszegessék a visszapillantó tükröket? Az pedig már több a sok(k)nál, hogy ha valaki mindezt számon kéri rajtuk, bocsánatkérés helyett az a válaszuk, hogy el kell fogadnunk, hogy Keszthely egyetemi város!
Tehát ha valaki egyetemista, akkor jogosult erre a randalírozásra és vandalizmusra, aki pedig itt él, annak ezt kötelessége zokszó nélkül eltűrni? Egy egyetemista, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy éppen élete leggondtalanabb éveit éli (akár hiszi, akár nem), azt gondolja, ezt csak úgy élvezheti ki teljes valójában, hogy közben másoknak minél több gondot okoz?
Én is voltam főiskolás, mi is buliztunk, s olyankor mi sem voltunk mindig józanok... De annyira sosem voltunk részegek, hogy autókat rugdossunk, s az elfojtott agressziónkat ily módon éljük ki!
Szerencsétlen Keszthelyi Egyetemisták, akik tegnap éjjel itt próbáltátok bizonyítani, hogy ti vagytok a királyok, a bátor, vakmerő erőlegények!
Elhiszem, hogy nem lehet minden tantárgy egy leányálom, amit a Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karán kell tanulnotok, azt is, hogy szegényesek a szórakozási lehetőségeitek ebben a híres nevezetes "egyetemi városban", hogy feszültek vagytok a különböző szigorlataitok, vizsgáitok és beadandó dolgozataitok miatt, hogy drága a busz, a vonat és bizonyára Nektek is vannak családi problémáitok, párkapcsolati gubancaitok - abban meg egészen biztos vagyok, hogy önértékelési zavarotok is... De lehetne, hogy szerdánként az arra megérett növényeket rángassátok úgy ki a földből, ahogy a tükröket szeretitek a kocsikról, s az általatok olyannyira szeretett erdőkben vagy mezőkön, ahol bumfordiságotoknak nyugodtan teret engedhettek, mert közel s távol nem zavartok vele senkit - fitogtassátok erőtöket, s mutassátok meg - annak, akit érdekel - mekkorát tudtok rúgni valamibe, ami még véletlenül sem rúghat vissza?...
Hajnali fél egy felé öblös, hangos férfihangok hallatszottak az utcáról a csukott ablakunkon át. Nem ez volt az első eset, hogy fiatalok által okozott hangzavarra ébredtem: tizenöt éve lakom itt, ahol több pedagógus is, így tudom és megszoktam már, hogy az egyetem épületének egyik utcájában gyakran megesik ez velem - főleg ilyenkor, tavasz végén. Nem zavarnak a szerenádozók, a (bolond)ballagók, a sárgulók, de még a szimpla alkoholmámorban éneklők sem. (Előbbieket kifejezetten kedvelem hallgatni, jólesik közben nosztalgiázni...)
Az viszont kifejezetten irritál, amikor arra riadok fel, hogy néhány, magát nagymenőnek tartó úgynevezett bulizó egyetemista azt üvölti-énekli az utcánkban való végigvonulása közben, hogy "Ha lenne nálam golyó, nem sajnálnám a cigányra!", s ezt a "szelid erőszakot" levezetendő, autókat rugdosnak és ütögetnek, ami miatt apámnak ki kell kiabálnia az ablakon, hogy ezt azonnal fejezzék be! S mire leér a tett színhelyére, ők eliszkolnak, az egyetem portása pedig csak annyit közöl, hogy neki csupán a felsőoktatási intézmény udvarának kerítéséig van hatásköre, az utca közterület. S miután apám feljön, pár perccel később meg azt kell látnia, hogy egy másik "érett egyetemista" a visszapillantótükrünket rángatja. És mire megint lemegy, természetesen ez a gyáva nyúlbéla is eltűnik! A bulit szervező férfi pedig, aki már szintén az utcán állt, s látnia kellett, mi történt, azzal próbál védekezni, hogy "Megértem uram, ha a hangoskodás zavarja Önt."
Miért olyan nehéz felfogni, hogy nem azzal van a bajunk, ha a fiatalok jól érzik magukat? Mi tiszteletben tartjuk az ő "lazulásukat". De nem tudnák mindezt úgy tenni, hogy közben ne rongálják más tulajdonát? Hogy ne a parkoló autókra üljenek fel, azokon nyomják el a csikket, illetve azokba rúgjanak bele, azokat karcolják meg és azokról feszegessék a visszapillantó tükröket? Az pedig már több a sok(k)nál, hogy ha valaki mindezt számon kéri rajtuk, bocsánatkérés helyett az a válaszuk, hogy el kell fogadnunk, hogy Keszthely egyetemi város!
Tehát ha valaki egyetemista, akkor jogosult erre a randalírozásra és vandalizmusra, aki pedig itt él, annak ezt kötelessége zokszó nélkül eltűrni? Egy egyetemista, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy éppen élete leggondtalanabb éveit éli (akár hiszi, akár nem), azt gondolja, ezt csak úgy élvezheti ki teljes valójában, hogy közben másoknak minél több gondot okoz?
Én is voltam főiskolás, mi is buliztunk, s olyankor mi sem voltunk mindig józanok... De annyira sosem voltunk részegek, hogy autókat rugdossunk, s az elfojtott agressziónkat ily módon éljük ki!
Szerencsétlen Keszthelyi Egyetemisták, akik tegnap éjjel itt próbáltátok bizonyítani, hogy ti vagytok a királyok, a bátor, vakmerő erőlegények!
Elhiszem, hogy nem lehet minden tantárgy egy leányálom, amit a Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karán kell tanulnotok, azt is, hogy szegényesek a szórakozási lehetőségeitek ebben a híres nevezetes "egyetemi városban", hogy feszültek vagytok a különböző szigorlataitok, vizsgáitok és beadandó dolgozataitok miatt, hogy drága a busz, a vonat és bizonyára Nektek is vannak családi problémáitok, párkapcsolati gubancaitok - abban meg egészen biztos vagyok, hogy önértékelési zavarotok is... De lehetne, hogy szerdánként az arra megérett növényeket rángassátok úgy ki a földből, ahogy a tükröket szeretitek a kocsikról, s az általatok olyannyira szeretett erdőkben vagy mezőkön, ahol bumfordiságotoknak nyugodtan teret engedhettek, mert közel s távol nem zavartok vele senkit - fitogtassátok erőtöket, s mutassátok meg - annak, akit érdekel - mekkorát tudtok rúgni valamibe, ami még véletlenül sem rúghat vissza?...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)